Barátaim és egyéb balgaságok

Azt hiszem, hogy rájöttem. Kata, neked is tudnod kell. Meg Andinak is. Mindnekinek!

Tegnap olvastam egy régi ismerős blogját. „Karácsony reloaded”. És éreztem minden mozzanatát a szavaknak. Ismerős érzésekről szól. Arról, hogy a gyermeki ártatlan örömök mind megkoptak. A karácsonyfa a színes-szagos ámulat helyett már csak egy műanyagcsonk. Az ajándék titokból hi-tech kütyüvé fakult. És az égre is csak sivárvány feszül fel. Mostanában sokat kap el a spleen. Ha ez rá a jó szó… Lehet, hogy csak annyiról van szó, hogy végleg felnövök és kiveszik belőlem a mese. És én is megyek a műfenyő, műhó alá, aztán ha már ott se lesz jó, irány a műtő. Ezt a hangulatot általában borba és nagy világgyalázó írásokba fojtom. De most nem ment. Se a bor, se az írás. Mikor épp sajgattam a lelkem, akkor ért az ímél a nagyvilágból. És pont a digitális pollúció közepéből. Értékelést írtak rólam iwiwen.

    „...mégis a legkedvesebb varázslóm vagy, akivel valaha is találkoztam!!! A régi közös szép emlékek képei jelentek meg most előttem... mosolygom...!!! Köszönöm őket!”

    És akkor mint már annyiszor rájöttem. Megtaláltam a választ. Talán ezredszer, és tudom, hogy újra el fogom felejteni, de remélem, hogy mindig jön valami ami rádöbbent, hogy ott van. Hogy létezik. A legegyszerűbb csoda a világon. Hogy minden esetlenségem, halandóságom, hibám, bűnöm és bajom ellenére szeretnek. Emberek régről és mostról. És nem csak engem. Téged is. Nézz körül és lásd meg. Rád mosolyognak. A zöldséges, az újságos fiú, a szomszéd gyerek, akinek leszedted a fáról a sárkányát, az idős néni a buszon, a kollégád, a felszolgáló a kávézóban. Vagy - most - én.

    Emlékezz Te is. Amikor egy küszöböt koptattunk, amikor éjszakákat beszélgettük át egy belvárosi lakásban, mikor a szobatársam szerelmes lett beléd és mi összesúgtunk a hátad mögött, amikor együtt boroztunk egy kiskocsmában, amikor moziba mentünk, amikor együtt vártuk, hogy elmúljon.

    Ha elfelejtenéd nem baj. Csak a számomra emlékezz.
 

Egyre jobban aggasztotta a törzsfőnök. Már két hete tartották fogva a táborban és bár faggatták, mégse kínozták meg negyed annyira sem, mint ahogy várta. Ogur szemében pedig ott az a zöld láng, ami minden nap egyre nő. Mi járhat a primitív fejében. Milyen terveket forral? Mióta fogságba esett minden reggel indulás előtt bekötik a szemét, hogy ne tudja merre mennek. Mit tudnak ezek az elfekről. Ha nem lenne bekötve a szeme, akkor sem tudná pontosabban, hogy két hete gyakorlatilag egy helyben topognak. Minden nap kicsit arrébb költöztetik a tábort, de nem nyomulnak jelentősen előre. Talán félnek. Pedig társai már egy hete nem ütöttek rajta a táboron. Az első napokban még bízott benne, hogy egy rajtaütés során valaki belibben a sátorba és újra szabad lehet. De a remény gyorsan szertefoszlott. Túl sokan vannak az orkok. Az Eldír erdő pedig túl messze. Soká tart, míg segítséget hívhatnak. Csak addig kibírja valahogy. Ereje egyre jobban elhagyja. Poshadt víz és büdös hús. Lenyelni nehéz, a gyomra nem ehhez szokott. De muszáj megenni. Minden erejére szüksége lesz, ha szökni kell. Egyedül nem tud. Túl erősek a láncok. A kulcsot, pedig Ogur a nyakában hordja.

Este van. Mindjárt megjelenik Ogur a fiaival és a sámánnal. Újra kezdődik a színjáték. Ők is tudják, hogy semmit nem fog elmondani. Talán ma fogy el a türelmük. Talán holnap. Az biztos, hogy innen már nem kerülhet ki élve. Fellebben a sátorlap. Ogur ma egyedül jött. A szeme lángol. Egyenesen a háta mögé megy. A láncokat átrendezi. Így már le sem tud ülni. Fémes zaj hallatszik. Érzi ahogy a tőr becsúszik az inge mögé. A szúrás mégis késik. Reccsenve szakad át a szövet. Összerándul a felismeréstől. Minden izma megfeszül. Kiáltana, de a száját egy koszos ronggyal betömik.  Próbálna szabadulni, pedig, tudja, hogy lehetetlen. Ogur ott zihál és hörög érzékeny füle mögött. Érzi magán az ork durva tapintását, míg tudata kétségbeesetten próbál menekülni.

Távoli kiáltások hallatszanak. Valahol csata dúl. Lassan tisztul fel a köd. Ogur holtan fekszik mellette, hátából elf tollazású vessző áll ki. Megjöttek. Későn. Nem maradhat itt. Nem láthatják meg. Minden erejét össze kell szednie. Sikerül-e lábával leakasztani a kulcsot rejtő dobozt. Sikerülnie kell. Futnia, menekülnie kell. Ki a világból. Ügyetlen mozdulattal emeli kezéhez a dobozt, ami könnyen enged. Egyenként esnek le róla a láncok. A rosszulléttel küzdve veszi magához szakadt ruháit és Ogur tőrét. Botladozva indul futásnak a tábor széle felé. Nyugatnak, mindig nyugatnak. Minél messzebb az erdőtől, társaitól, a világtól. Háta mögött már világosodik az ég. Nem szabad, hogy meglássák. El kell érni a nyugati hegyeket, a barbárok mellett jó lesz. Ott nem találhat rá senki.

Hideg a hajnal. A bejárat körüli kövek mohaszigetein csillog a dér. Szépség sehol máshol nincs ezen a hegyen. Csak kopár követ és ez a hideg barlang. Két hete az otthona. Két hete hogy elmenekült a világtól és nem tudja, hogy visszamehet-e valaha. Két hete tart a rettegés és a bizonytalanság. Két hete Ogur sátrában meghalt benne valami. Amit már soha nem szerezhet vissza. Mi van, ha új életet hord? Ha Ogur kegyetlensége nem tűnt el nyomtalanul a földről? Megfoganhat-e egyáltalán egy ork magja benne? Felérheti-e egy ilyen primitív lény az elfek tisztaságát? Az élet parancsolata érvényes-e így is? Megszülheti-e a rémséget, ami így fogant? Milyen szörnyszülött lenne? Nincs senki, aki válaszolhatna. Senki a világon. A kérdések pedig egyre ott dübörögnek benne.

A távolból finom avarillatot hozott a keleti szél a Shudan erdőből. Majdnem olyan fűszeres, mint az Eldíré. Otthon. Ugyanaz a szó két ennyire különböző helyre. Eldír zöld, magasztos pompáját jelentette évszázadokon át. Most pedig pár kőgolyót és egy nyirkos lyukat. De nem mehet haza. Se most, se később. Mióta bizonyos, hogy a mag megfogant, csak az álmaiban járhatja újra a régi ezeréves ösvényeket. Hosszú hónapok harca van mögötte. Kemény csatákat vívott magával, míg eldöntötte, hogy megszüli Ogur gyerekét. Napokon át ült a sziklaszirten és nézett a szakadékba. A szörnyszülöttől való félelem és az élet tisztelete viaskodott benne. Míg végül az utóbbi győzött. Nem dönthet ő. Ha így kellett történnie, akkor ítéljen az élet. Ő megszüli, és ha életre van kárhoztatva, akkor élje végig. A szülésre felkészült. Talán ha egy hónapja van még, amíg biztonságosan tud mozogni az ösvényeken. Füstölt húst talán tud eleget felhalmozni, a barlang végi patak pedig ellátja vízzel. De ki segít, ha bajban lesz? Ez már a sorsra tartozik.

Ma éjjel megszületik. Egyre erősebbek a fájdalmak. Sosem gondolta, hogy ennyire fájdalmas. Lehet, hogy csak nála ilyen rossz? Milyen gyermekre néz majd reggel? Szünet. Hangosan zihál. Érzi, hogy nedvesség szivárog a combjára. Már nem tarthat sokáig. Érzi, hogy gyenge. Az utolsó két hét sokat kivett belőle. A hússal is takarékoskodni kellett és a hasa is jobban megnőtt, mint gondolta. A mozgás is furcsa belül. Mintha küzdene benne a sarj. Vagy már a méhben előtört belőle az ork vér és csak a fájdalmát akarja? Vajon a gonoszság és tisztaság milyen keverékét hordja magában? Újabb fájás jön.

Kiáltás. A keleti oldal felől. Gyorsan ugrál át a köveken. Könnyű lába nyomán kavics se pereg. Lehet, hogy mégis sikerült? Mindenki abbahagyta a kutatást három hónap után. Nyomot se talált már két hónapja. Most lehet, hogy mégis melléáll a sors és megtalálja a húgát. Évszázadok alatt mélyült el köztük a kapocs. Tudta, hogy életben van. Napok óta érezte, hogy közel van. És most a hang is olyan közelről jött. A barlangban kell lennie. Villámgyorsan kapaszkodott fel a köveken a bejáratig. Elszorult a torka, mikor benézett. Rémálma, ami éjeken át gyötörte valóság volt. Testvére mellett két torz újszülött feküdt a fekhelyen. Közelebb lépett, míg a tűz fénye ráesett. Húga csak most fogta fel jelenlétét. Csendben sírva fakadt. Közelebb lépett az ágyhoz. A két torzszülött csendesen pihegett. Fejük aránytalanul nagy és kerek volt, de fülük kicsit sem volt hegyes. Egész testük zömök és erőteljes volt. Könnyedségnek, lágyságnak nem volt semmi nyoma. Bőrük rózsaszínben lüktetett. Látta, hogy testvére nagyon gyenge. Kérdőn húgára nézett. Shielen gyengén megrázta fejét. Suttogva megszólalt.

- Reméltem, hogy jönni fogsz, de féltem is tőle. Most már te sem térhetsz többé haza, bátyám. Fel kell neveld őket, mert nekem már nem maradt erőm hozzá. Kérlek ne gyűlöld őket. Ők nem tehetnek semmiről. Nekem soká tartott megérteni ezt, remélem, neked könnyebb lesz. Nehéz sorsot szánt nekik az élet, próbáld megkönnyíteni nekik. Nevezd a fiút Ádámnak, a lányt pedig Évának.
 

Mert bizony mondom néktek, szomorúak a szelídek, mert ők öröklik a Földet. Ezt a Földet, amit már annyiszor megaláztunk és széttiportunk, hogy évmilliók alatt sem tudja kiheverni. Milyen jövőt lehet még itt elképzelni? Boldogat semmiképp. Teljes szellemi és testi leépülés vár ránk. Mohó szörnyekké változtunk, akiknek semmi sem számít, csak a most. Még az estéig sem nézünk előre. Csak, most! Ide! Nekem! Mindet! Rossz vér...

 

Hát nem baszd meg! Ezt is sikeresen szétkúrtuk! Centikre vagyunk a szakadék szélétől, és dőlünk előre, mert nyom hátulról a mocsok. A gondolatokról már rég elfeledkeztünk. Ki a faszom ér rá gondolkodni, baszd meg, amikor a köcsög szomszéd már megint plazma tvt vett, a kurva anyját. Rohadjon meg én is veszek, mert kell az, mint köröm a faszomra. Aztán még csillogóban lehet rohasztani a szürkeállományt. Igaz, szerintem 9 éves korára a mai ember már túl van szellemi teljesítőképességének csúcsán. 14 éves után pedig már csak 65-70 körüli IQ-val rendelkezik. Hol van még bárki, aki olyan szópárbajt tudna vívni, mint Cyrano. Hol van, csak egy D'artagnan hogy harcba szálljon a bíboros és a mylady ellen? Hol van legalább egy Don Quijote?

Sehol. Teljes a csend. Athosként búsúlunk Le Fère gróf életén. Talán még néhányan rájönnek, hogy hol rontottuk el. Akkor majd rá lehet mutatni. Ott! Az! Amiatt haldokolsz. Mert mind bűnös, aki él. És már csak az lehet bűnösebb, aki gyereket szül ebbe a világba.

Homo sum, mea maxima culpa!

Menj el! Nem akarlak többet látni, hallani, érezni! Tűnj el!

 

 

Várj mégis. Meggondoltam magam. Gyere vissza. Előbb hadd rúgjak beléd.

Lassan ébredt a tűz nézéséből, mint mindig gyermek kora óta. Csecsemő kora óta különös kapcsolata volt a lángokkal. A bába kirohant a házból, mikor született. Halálra rémítette hosszú vörös haja, ami már az első perceit beragyogták. Hány nap telt már el azóta! Mennyi mindent kapott az őselemtől. Boldogságot, örömöt és legalább annyi kínt. Négy évesen már tudta, hogyan játszhat az apró lángokkal. Ekkor találtak rá a papok. Messzi, északi sivatagból érkeztek. A szülei könnyű szívvel engedték útjára. Nem haragudott már rájuk. Azóta rájött, hogy nehéz valamit szeretni, ha félünk tőle. Azt pedig könnyű látni, hogy egy kofa családnak miért félelmetes valaki, aki Ifin ajándékával él.

Hűvös volt a hajnal. Hűvösebb, mint a messzi déli hegyek lehellete ősszel, mely előhívja mély odvából a telet. Tudta, hogy valami történt. Valami visszafordíthatatlan. Ilyenkor mindig szülőfaluja jutott eszébe. Csendes, lágy, meleg esték a kandalló mellett, ahol a testvéreivel mosolyogva hallgatta nagyapja bolondos meséit a régi időkről. Akkor még olyan távolinak tűntek a orkok, trollok és a többi szörnyszülött. Senki sem hitte, hogy Oglinkan után jöhet még bárki, aki ezeket a kaotikus lényeket egy csapattá formálhatja. És most itt hullámzik a seregük a Boronta patak völgyében. Ezrével jönnek. Tízezrével. Mintha valami Földtől idegen erő megirígyelte volna a patak ezüst vonalát és egy fekete folyamot fektetett volna mellé. Milyen pusztulást hozhat ez a nyugati területekre? Milyen erő tudja felvenni velük a harcot? A király seregei biztosan nem. Jobban elvannak azok a múlt siratásával, minthogy ellen tudjanak állni. Nagyobb most arra az igricek becsülete, mint a harcosoknak. Ertes király is jobban tenné, ha inkább meghallaná a szomszédai szavát ahelyett, hogy eleinek dicsőségén kesereg. Hiszen itt lenne az alkalom, hogy ő is közéjük emelkedjen. Óvatosan megigazította hátán a rövidíját és igazított a köpenyén. Igaz, még messze vannak, hogy esetleg felfedezzék, de jobb az elővigyázatosság. Ha tényleg úgy lesz, ahogy gondolja, akkor a sereg pontosan előtte fog elhaladni. Akkor pedig szükség lesz a kényelmes helyre. Órákba tarthat, mire elvonulnak. Nyugtalanul várta az első sor. Nem volt ismeretlen a helyzet. Társai gyakran bízták meg hasonló feladatokkal. Ismerték képességeit. Most mégis nyugtalan volt. Eddig mindig tudta, hogy el tudna menekülni. De itt nincs esélye. A bozótos keskeny, gyorsan átkutatható. Mögötte magas, kopár hegyoldal. Ha arra futna gyorsan lelőnék. Csak abban bízhat, hogy a köpeny jól elrejti. Mint abban, a nótában, amit a nőktől hallott, akik a köpenyt készítették. Hogy is volt?

Parring, fiatal legény
Parring fiatal legény
Gazd'asszonyod mit remél
Gazd'asszonyod mit remél

Hiába szánna kovácsnak,
hiába szánna napszámba,
hiába szánna bognárnak,
hiába szánna csaplárnak

Mindig csak a bajt lesed
mindig csak a pénzt csened
vége szakad minden jónak
meglásd egyszer majd elkapnak

Nem kapnak, mert nem kaphatnak
Góri köpeny van már rajtam
hogyha mégis utol érnek
árnya leszek én az éjnek.

Nem is lenne baj, ha még éjszaka lenne. Egyre világosabb lesz, és mire az utolsó sorok elhaladnak, magasan fog járni a Nap.

Helló világ!

Menjél te a jó kurva, gennyes, szanaszét kergetett, háromszor letiport, göcsörtös léccel tarkónbaszott anyádba, de gyorsan, mint a villám.

"Csak ennyi volt: egy sárga villanás a bokájánál. Egy pillanatig mozdulatlanul állt. Nem kiáltott. Szelíden dőlt el, ahogyan a fák. Még csak zajt sem keltett, a homok miatt."

Valahogy az ember alkatánál fogva hajlamos azt gondolni, hogy minden állandó. Minden marad úgy, ahogyan ma van.

 

Örökké él a sárkány, de nem úgy a kisfiú.
Színes tollakkal nem játszik a felnőtt ifjú.
Egy szürke éjjel aztán Jani nem jött többé el,
S Paff, a sárkány otthon maradt, bár várta a tenger.
Hét fejét búsan rázta s tizennégy szemmel sírt,
Többé nem kelt útnak eztán, így mondták a hírt.

Tudom, hogy Te is ismered őket. Ott vannak mindig, mindenhol. Körülöttünk egyszerű halandók körül. Mosolyognak. Mindig, kérdés nélkül. Ők azok akik téged is szeretnek mindig, bármelyik pillanatban. Akik mindig egy öleléssel fogadnak. Valahogy mind-mind aranyfénnyel ragyognak. Lehet ez kisugárzás, lélek, aura, bármi. Ott van. Kézzel foghatóan körülöttük. Ők azok, akiktől soha semmit nem irígyeltél. Akiket mindíg keresel, bár tudod, hogy nem találhatod meg őket, csak ha melléd sodorja őket az élet.

Tudod, hogy védtelenek. Tudod, hogy nekik is fáj. És bármikor eszedbe jut, hogy ritkán, de Ők is sírnak, nekimennél a világnak és szabdalnád, hisz' nem érdemli meg, hogy létezzen.

Ők azok belearanyodnak az időbe. Vagy gyorsan halnak. Mert nagyon várják őket. Valahol...

 

A történet nem röviden és egyáltalán nem objektíven.

Albérlő vagyok. Ez már maga szopás, de ez van. 6 éve lakom ugyanott. Az első 3 évben nem is volt semmi bajom a fűtéssel azon kívül, hogy mocsok drága. Aztán a társbérlők elmaradásával, tekintve, hogy én nem fázom elmaradt a fűtés is. 3 éve egyáltalán nem üzemeltek a rariátorok. Így az éves fogyasztásom 10GJ körül van. Ez nagyjából 6.500 forintomba kerül havonta. Meg az alapdíj, ami 4000 körül van. Ez ugye egy tízes havonta. Amire meg fussa, mer jól élünk. Mindez a semmiért, merthogy ugye nem fűtök. Ehhez jön az a kedves apróság, hogy tavaly ők nem láttak kiírva melegvízóraállást. /Ezt hogy írhatják?/ Felszólítást, hogy diktáljam be, olyat meg én nem láttam. Ki az erősebb? Naná, hogy ők. Eredmény 66.000 HUF a hátralékom, leszek szíves 6 hónap alatt. Na, így már több, mint húsz a tíz. Ugyi! Ehhez jön, hogy cserélik a "hőmennyiségmérőt"! Ami atom pontos, mert túl van töltve és amit úgy párologtat, hogy az ember nem fűt, azt a többletből párologja le. Persze, ez egy ilyen nano-folyadék. Intelligens. Mosni is lehet vele. Nem baj, jönnek cserélni. Nagy az öröm. Pénteken jönnek, remek. Fél kettőig dolgozom, kettőre otthon, négyig rendetrak, négy után maj' jönnek. Frászt. Mire hazaérek, már értesítenek, hogy nem tudtak bejutni, mert én megakadályoztam őket. Akadályozta a frász! Itt se voltam. A papíron rajta a szám, hogy kit zaklassak, hogy le tudják cserélni, mert ha ez egy héten belül nem történik meg, akkor az idei díj 1,5 szeresét szedik be tőlem. Az ügyfélszolgálatot hívom, nézem a neten a nyitvatartást! 12:30-kor leléptek!!! Amúgy is 7:30-tól 15:15-ig dolgoznak. Hmmmmm... Ravasz! Vegyek ki szabad napot vagy csúsztassak, ha látni akarom őket. Meg ha leakarom cserélni azt a szart!

 

A konklúzió egyértelmű.

1. Neki mindegy, hogy hogy szolgáltat, számláz, intézkedik, a pénzhez hozzájut, mert lecserélni úgyse tudom.

2. Én vagyok a hülye, hogy dolgozom és nem segélyből élek, oszt iszok itthon délelőtt!

3. Ha ez így megy tovább fel fogják gyújtani a székházat. /Mondjuk jövő héten. Úgyis kell kivennem szabadságot!/

Most leírom, hogy ne terheljek senkit tovább. Meghogy távozzon belőlem minden rossz érzés. Csak a pozitívak maradjanak.

Holnapután államvizsgázok. Másodjára. Új félévben, új bizottság, ugyanaz a bizonytalanság. Hogy én ehhez nem értek. Hogy hülye vagyok az egészhez. Semmiben nem érzem magam szakembernek. Évek óta nem látom már, hogy miért taposom a malmot. Kilépnék, ha látnék rá utat. De hát már mennyit belefecceltem. Időt, energiát, pénzt. És még mennyit kell. Bízom a gondviselésben. Isten fenn szeret engem. Évek óta érzem ezt. Nem hagy bajban. Nem szokott. Szerda 14 óráig kitartok. Aztán meg szeretnék önfeledten ünnepelni. Nem felejtem, hogy:

Tudod, hogy aki mer, az nyer
Akinek remeg a lába
Annál kicsorbul a fejsze él a kemény fába
Mert hát minek a hátszél, ha nagy a jéghegy
Könnyen jött, könnyen megy az ilyen ingyen jegy

Minek a tét, ha végül elveszted a hited
Ez az igazi kérdés, nem az, hogy ma ki fizet
Tizet találsz ilyet egy szakadt lebujban
Aki már az első menet előtt feladta

Minek maradnál két tűz között
A lehetetlen egy tévhit, semmi több
Döntsd el, hogy merre mész
Ne veszítsd el a fejedet semmiért

Aki korán kel az lehet, hogy aranyat lel
Ne kérdezd soha senkitől azt, hogy írás vagy fej
Mert aki biztos mindig magában
Annak a szerencse ott jár mindig a nyomában
Ilyen a végzet, Te is eleven vagy
Amilyen én, meg ez a vad korszak
Amiben egyedül vagy, de sohasem magányos

Van, ami mindig ugyanúgy jön
Ahogy a hetes busz a Blahán Rád köszön
Ilyen az eredmény is, ha szeretnéd is
És ha dolgozol érte keményen

Következő bejegyzés szerda délután várható.

Néhány napja jártatom már a fejem Vörösmarty kérdésén. Mi dolgom e világon? Mi az amit én szeretnék. Mi az amit meg kell csinálni. Ha nem lennék lusta, akkor kiszámolhatnám, hogy hány évem, napom, órám volt arra, hogy ezt kitaláljam. Biztos vagyok benne, hogy már meg is válaszoltam magamnak. Ha nem is egy egész és konkrét válaszban, akkor sok apró részigazságban és milliónyi "ezt én majd így"-ben. Nem mondom, hogy nem volt igazam. Akkor, annak az énnek biztos, hogy kielégítő és hihető válaszok voltak. Ma már azonban nem vonz egy sem, amire vissza tudok emlékezni. Úgy tűnik, hogy álmaim nem patinásak lettek. Épp ellenkezőleg. Lepattogzott az aranyfüst és most pucéran inkább nevetségesek, mint vonzóak. /Ja, természetes, hogy kibontottam egy üveget. /

Hiába no. Sok sok évnyi racionális gondolkodást nem tudok semmibe venni. Szóval. Mi mindent is látok magam előtt, aminek érdekelnie illene ilyen korban. Adva vagyon ugyebár a karrier. Mint mindennek alfája. Ahányszor eszembe jut, mindig ott virít rajta a tromf. "Mt jelent az ambíció? Az ambíció az amikor önző vagy. /10 éves/" Hát erről talán ennyit. Messziről leszarom az édesre mázazott moslékot, hogy akkor vagy faszacsávó, ha látod magad előtt a célt és haladsz felé rendületlenül. És a jövőkép és a karrier és a még több pénz és a hosszabb fasz!

Valamelyest következménye az előzőknek - de legalább ennyire előfutára a következőnek - hogy amennyire lehet függetlenítem magam a pénztől. Kurvára nem érdekel, hogy mennyi van. Annyi legyen, ami kitart a következő adagig. Ami a jövő hónapig. És így tovább. Nem érdekel a birtoklás. A még több, jobb, nagyobb, gyorsabb. Nem mondom, hogy egyáltalán nem, de nem vonz. Nem cél. Még a Pontiac Firebird sem, sem egy Harley. Még ha néha azt is mondom, hogy az. Mert a világ elvárja, hogy akarj egyet.

Szerettem volna beutazni a világot. Régen. Látni mindent. Japánt, Amerikát, Afrikát, az északi fényt, a tengert. Arra gondoltam, hogy vannak olyan helyek, amik megérintenek embereket azzal, hogy tiszták és érthetőek. Minél több embert ismerek, akik megfordultak arra, annál jobban látom, hogy nem lehet megismerni semmit pár nap alatt és mindenki érintetlen maradt. Ha viszont egy élet kell ahhoz, hogy megtanulj valahol élni, akkor hogy leszel olyan teljes, mint a világ?

Többször jutottam arra a megállapításra, hogy lehet, hogy egyszer régen, nagyon régen, kerek erdő közepében rossz ösvényt választottam és minden eddig egy tévedés volt, így valami más vonalon kéne lennem. Innen is csak mások tántorítanak. Az ezoterkikák, távgyógyítók, fingsui mesterek.

A lendület, mint a bor, lassan elfogy. A lényeg azt hiszem egyszerű. Keresem a helyem ott, ahol nincs. Senkinek. Keresek olyan válaszokat, amik nem léteznek. Mert a probléma sincs. Csak én teremtem meg.

Hiszen te is tudod, hogy az emberen kívül minden állat tudja, hogy az életben a legfontosabb élvezni azt.

Ne várjuk, hogy  kijön majd egy felhasználóbarátabb verzió

Egy nagyszerű író előtt! Ma van a nemzetközi Törölköző nap. Ha ismered és szereted Douglas Adams műveit, akkor ma egy lépést se tégy törölköző nélkül.

Kezdődjön akkor a kifejtés ahogy ígértem. Szubjektíven. Előre kell bocsátanom, hogy Sománál irritálóbb értelmes embert a tévében nem ismerek. Az alapvetően debil típusú Kiszel és Tsa. Korlátolt felelősségű Társulattól tekintsünk el. Ő az, aki értelmes és mégis az agyamra mászik. Ennek egyik oka valószínűleg az, hogy csak fallikus szimbólumokban és orgazmusélményekben tud gondolkodni, megnyilvánulni. A másik oka az, ami kapcsolódik ehhez az íráshoz: http://andie.blog.nlcafe.hu/index.php?view=bejegyzes_oldal&bejid=54038.

A tudatosság és a spiritizmus. Aki nagy mama gésának tartja magát, az nekem ne kezdjen bele a tudatosság taglalásába. Legyünk nagyon modern nők. Aztarohadt. Legyen karrier, csillogás, szex, fuck-shui. Semmi gond. Legyen. Aki ilyet szeretne, annak legyen. De annak ne kezdjünk bele annak a taglalásába, hogy akkor most a keleti filozófia hogy és miként. Nem azért, mert szerintem Soma nem ért hozzá. Hanem azért, mert a kettő nem fér össze. Aki karriert szeretne, az nem szeretne filozófiát. Illetve fordítva. Az a baj a világgal, hogy mindent akar. Nem lehet az ember modern, de egy kicsit belenézek ebbe a keleti cuccba is. Ilyen nincs. Illetve sajnos nagyon is van, és rossz is. Én nagyon remélem, hogy néhány évtized alatt fel tudok nőni majd oda, hogy egy-két koanra azt mondjam, hogy sejtem. Igaz arra törekszem, hogy értsem is, de érzem, hogy ahhoz még időre van szükségem. Talán majd legközelebb már taníthatom is. Továbbra is idézem Gandhit. „Nyugati civilizáció? Érdekes ötlet.”

A szerepekről. Teljesen igazat adok neki, hogy a történelem sematizálta a nő szerepét. Ez van, arcod lapos. Most mindent lehet. Megismerheted magad. Megtalálhatod a saját szerepedet. Kereshetsz egymillát. Lehetsz észvesztő dögös. Lehetsz bármi. És meglehetnek az elvárásaid is. „Legyen egzisztenciája, humora, szarkazmusa, iróniája, müveltsége, potenciája, fantáziája, szexuális kultúrája, kreativitása, stilusa. Legyen nagyvonalú, ötletgazdag, jó apa, remek szerető, beszélgetőpartner, adjon szabadságot, saját teret, bizalmat, stb…” De ne felejtsük el, hogy jogosan van a másik oldalnak is elvárása. Legyen kedves, puha, szerethető, anya, szép, intelligens, jó humorú, művelt. Ha ezt végiggondoltad, akkor nézd meg a mi korosztályunkat. Talán ha 10% megugorja a lécet. Vagy annyi se. Mi még nem tudunk bizonyítani, nem tudunk a régi rendtől elszakadni. Ti nem tudtok élni a lehetőségekkel. Elhajoltok szélsőségekbe, és így csak felébe, harmadába képviselitek amire szükségünk van egy kapcsolatban. Mi az eredmény? Félkapcsolatok. Hosszan kitartott szenvedések. Ha ezt végignéztük, akkor nézzük meg a következő generációt. A mai tizenéveseket. A kép azt hiszem kellően lesújtó. Tudom, hogy mi se mutattunk sokkal jobbat. Joggal háborodtunk fel, ha a generációnkat szidták. A maiak egy kis része is joggal háborodik fel. De a többi? Belőlük mi lett? Mint egy amerikai film. A nagyhangú focista zselézett hajáról lefolyt a zöld trutyi, és most épp habarcsban ázik. Televagyunk műmájerekkel. A gondolat teljes hiánya jellemzi őket. Álmaik siváran csillogó matériák. Mit szeretnél elérni? Hát, izé. Legyen egy jó melóm, ahol keveset kell dolgozni, de jó a pénz, egy jó verdám, meg egy nyaralóm a tengerparton. Hol élsz baszd meg? Szakmunkásképzőbe bukdácsolsz! Most járod harmadjára a másodikat! Mi a fasz lesz így belőled? Szakember? Tanulj meg dolgozz baszd meg. Ja, és persze apa is lesz belőle. Szerető férj. És megbecsült partner. Aki milyen is? Van egzisztenciája, humora, szarkazmusa, iróniája? Honnan? Ilyenek vagyunk mi. És ehhez idomulnak a jövő leányai is. Korkép. A mai tizenévesek !!!!ebben a megyében!!!!! Egy adag ekiért bármikor bármire kaphatóak. A teljes szórakozni járó társaság egy harmadában. Jó reggelt! Ilyen múlttal milyen lesz az a jelen, amit most jövőnek képzel el? Hát nem olyan, amilyennek várja…

„Úgy gondolom, hogy a jövőben különösen meghatározó a női tudatosság. Az elfogadás, megértés erősitése, hiszen tudjuk jól, hogy a pedagógiában, pszichológiában is mennyire hangsúlyos ezen tulajdonságok jelenléte a másik fejlődése, segitése útján.” Szerintem meg nem. Szerintem az ember első sorban érzelmi lény. Minek gondolkodnia ott, ahol érezni kell. Nem kell olyanokon törni a fejem, hogy most miért bánt vagy én miért bántom, ha szeretjük egymást. Milyen gondosan nevezi ezt kölcsönös névmásnak a magyar. Mert a dolog köcsönös.

„Kettős teher
s kettős kincs, hogy szeretni kell.
Ki szeret s párra nem találhat,
oly hontalan,
mint amilyen gyámoltalan
a szükségét végző vadállat.”

József Attila


P.S.(Pót Sor): A poszt nyitott. Én is szándékozom még bővíteni. Blogokon, kommentekben folytassuk. Érdemes téma.

Tudom, hogy a TV bemondta. Tudom azt is, hogy nemigen néz tv-t, aki erre jár. Ezért mondom el itt is. Ma van a költészet napja. 103 éve született József Attila. Arra kérlek, hogy igyál egy pohár bort és olvass ma verset. Legalább egyet. Nem sok...

Ha visszagondolsz kicsit és egy olyan pillanatot ragadsz ki az életedből, amit nagyon élveztél és nagyon jónak érezted magad abban a pillanatban, de most visszanézve már kicsit hisztérikusan felkacagsz és szemberöhögöd magad, akkor az érettség vagy skizó?

Szia Világ!

Rég beszélgettünk már, az jutott eszembe. Gyere ülj le, borozzunk. Elhelyezkedtél? Kényelmes? A bor jó lesz? Igen? Remek. Na, akkor kezdjünk neki.

Világ, menjél te el a jó anyukádba!

Ezt a hangulatot, amiben most vagyok. Megy még annyi másikat. Tanácsokat, amiket szívesen adnék, de nem merek. Vallomásokat, amiket szintén szívesen tennék, de szintén nem merek. Most ráadásul idő sincs rá. Menni kell el. Várnak máshol. Itt már így is sokáig voltam. Egyszer talán majd még találkozunk. Sose lehet tudni. Annyi mindent nem ismerünk. Most tényleg csak annyit tudok, hogy elég volt abból, amit itt kaptam. Talán máshol jobb lesz. Nélkületek ugyan, de másokkal. Ne legyetek szomorúak. Nem éri meg. Én mindenkit úgy szerettem eddig is, ha nevetett, maradjatok meg ilyennek. Én most elindulok. Focizni. 10-re visszaérek.

http://www.earthhour.org/

Hát, gyermekeim legyen itt nektek a következő lecke tőlem. Előre bocsátom, hogy még mindig tisztában vagyok vele, hogy én vagyok a hülye. Ennek ellenére is.

    Én – igyekszem – mindent megköszönni. Tényleg mindent. Amit más is és talán azt is amit más nem. A jókívánságokat. A kollegámnak a nyomtatást. A boltban amit vettem. Az ellenőrnek, hogy leellenőrizte a bérletem. A kalauznak a jegylyukasztást. A menzán az ételt. A postán a hosszú sorbaállás utáni ügyintézést. És így, ahogy a címben írtam. Köszönöm szépen! Nem azért, mert attól jobb lesz a világ. Nem azért, mert udvarias vagyok. Hanem azért, mert paraszt vagyok. Abból is a pejoratív fajta. Azért mert félek. Félek, hogy egyszer nem lesz mit megköszönni.  Nekem ez természetes. Másnak meg nem. „Milyen nehezen kér. Aki ritkán ad.” Rímel ide. Értelmezd át… Megszoktuk, hogy a boltban amit kitesznek azt mindenképp el akarják adni. Bárkinek. De mi lesz, ha holnap már nem lesz mindegy nekik, hogy ki mit akar megvenni. Akkor már megköszönnéd a kenyeret, amit tegnap kidobtál. Utána se nézve. Hát én felkészültem. Előre. Azzal, hogy megköszönöm. Előre. Aztán úgyis az kap majd mindent, akinek több pénze van. Na, nagyvonalakban ennyit akartam. Azt se mondom, hogy rúgjunk be és elmondom jobban…

Ja, és világ! Neked meg a jó édes anyád!

"S ha semmi se jó, hát veszek neked egy gyönyörű szép fiút,
Majd gazdag lesz, vagy nem lesz gazdag, valami neki is jut."

Presser Gáboros Jó reggelt!

Ja, és világ menjél te a jó édes anyukádba!

Amikor kuriózumnak számít egy doboz Sió. Amikor ünnepként emlékszel az első napra, amikor össze tudtál spórolni egy márkás cipőre valót.   Amikor mióta emlékezni tudsz ugyanaz az autótok és már 5 éve álom, hogy egy másikra cseréljétek. Amikor az országot, ahol élsz csak keletre hagytad még el. Arra is csak kétszer. Amikor tudod, hogy a síelés és a golf a két legbuzibb sport a világon. Amikor még mered remélni, hogy 30 év elég lesz ahhoz, hogy eljuss egy tengerpartra. De soha nem a Horvátra. Amikor a legmerészebb álmaid is kacagtatónak tűnnek mások múltja mellett. Amikor szélsőségesen középen állsz és nem érted, hogy hogyan nem lehet mindenki konzervatívan liberális. Amikor ölni tudnál, ha azt hallod, hogy valahol állatokat kínoztak. Amikor minden nap nehéz harcnak látod, hogy úgy élj, hogy még másnap is szóljanak hozzád. Amikor a születésnapod csak egy „Aztán jó legyen az érettségid”! Amikor emlékszel a napra, mikor E/3-ban beszéltek rólad a szemed előtt. Amikor nem tudod megmondani, hogy mire vagy büszke. Bár lázasan keresed. Amikor két napig prézlin élsz. Amikor állítod, hogy az számít, hogy mit gondolsz és milyen a szellemed. De belül tudod, hogy ez önámítás. Amikor vonzanak a nagy eszmék. Amikor a kamaszkori vad éjszakák emléke mellett ott vannak a fagyos hajnalok képei is. Amikor egyszer majdnem nekimentél egy rohanó kamionnak. Amikor néha irigy vagy. Amikor hagyod, hogy megverjenek. Amikor az utolsó százasod egy koldusnak adod. És tudod, hogy képmutató vagy. Amikor már nem is emlékszel, hogy milyen a családi légkör. Amikor tudod, hogy dekadens vagy. Amikor szereted a hazádat és itt is akarsz meghalni. Amikor tudod, hogy az nem soká lesz. Amikor nem értesz semmihez. Amikor minden amit tudsz, csak fél tudás. Amikor fázol, de nem mondod.  Amikor a szomorúság mellé a puhát asszociálod. Amikor saját Istenhez imádkozol. Akkor tudod, hogy milyen nekem lenni.

1.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. A királynak – mivel bölcs király volt – mindene megvolt, csak a lányának illő kérője nem volt. Na, egyszer gondolt egyet a király és behívatta egyetlen leányát. Tudni kell a leányról, hogy szépsége hét országra tündöklött, de kérője mégse volt, mert buta volt, mint a tök. Meg is kérdezte leányát a király, hogy nincs-e kedve már házasodni? A leánynak igencsak volt hozzá kedve, ki is hirdették nyomban, hogy kérő kerestetik. Jöttek is a hercegek, grófok, lovagok és válogatott szabólegények. A királylánynak megakadt a szeme a legnyalkább hercegen, neki is adta a keszkenőjét meg a szüzességét. Csaptak nagy lakodalmat, a király bele is halt a nagy vigalomba, aztán boldogan éltek, míg el nem fogyott az ország pénze, mert az uralkodáshoz mind a lány, mind a herceg buta volt, mint a tök.

2.

    Egyszer volt, hol nem volt egyszer egy királylyány. Mikor már olyan jó 10 éves lett és eladósorba serdült az apja behívatta, csináltatott néki szép vastag aranyláncot és két lóért meg három 1200-es Zsiguliért feleségül adta a szomszéd kerület kiskirályához.

3.

    Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Mikor már érezte, hogy az ő ideje lejár behívatta egy szem leányát s megkérdezte, hogy nincs-e kedve házasodni. A leány fülig elpirult és bevallotta, hogy hát ő már kinézte a jövendőbelit. A király szíve megtelt örömmel, s úgy kérdezte ki lenne az. A leány meg is nevezte az egyik fiatal és szabad gondolkodású tanácsost, aki messze, Burkusföldön túl tanulta a szakmát. Hej, a király nagyon megörült, hogy ilyen okos ember lesz a veje. Behívatta hát a tanácsost és még arra a hétvégére kitűzték a lakodalmat. Nagy volt a vigadalom. 7 vármegyéből jöttek a vendégek. Hoztak aranyat, tömjént, birkát. A király örömkönnyek között hajtotta álomra fejét. De lett ám meglepetése másnapra. Az ifjú titán már reggel fél hétkor kidoboltatta, hogy a királyságnak vége, befellegzett, innentől demokrácia van, és a koronát ő is csak titokban merte felpróbálgatni az éj leple alatt.

4.
    Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Ennek a királynak volt egy gyönyörű lánya. Mikor ez a lány eladó sorba került a király ki is doboltatta, hogy azé lesz a leány, aki kiállja a 3 próbát. Jöttek is a lovagok, hercegek, királyfiak, juhászok és kalauzok, bár a próbák igen nehéznek tűntek. Elsőként meg kellett vívni egy óriással, majd versenyre kellett kelni a hajnali széllel, végül találós kérdésekben le kellett győzni az erdő vén remetéjét. Sorban hullottak el a próbálkozók, s ahogy hullottak, úgy lett egyre gondterheltebb az öreg király is. Egy napon aztán egy ifjú juhászlegény jelent meg a kapuban. Hosszú haját hetyke kalap tartotta össze, ruháján táncolt a napsugár.  A királylány szeme azonnal felcsillant. A legény játszva túljutott a próbákon, s így meg is nyerte a királylány kezét. Megülték a lakodalmat, s boldogan éltek majdnem fél évig. Ekkortájt kezdett sajogni a juhász szíve a nyáj és a domboldal után. A királylány hallani sem akarta a nomád életről. Addig-addig, hogy az új királyt egyre többen a kocsmában a királylányt pedig egy többet kendővel az arca előtt látták.

5.

    Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Ennek a királynak volt egy gyönyörű lánya. A lány egyszerre csak eladó korba serdült, s a király kidoboltatta, hogy jöhetnek a kérők csőstől, mert aki 3 kérdésére megfelel, az feleségül veheti a királylányt, de ha valaki kudarcot vall, feje a porba hull. A királylány szíve felderült. Titkon rég várta már, hogy eljöjjön ez a nap, hisz a szomszéd vár legkisebb királyfiával már régen kerülgették egymást az udvari bálakon. Teltek a napok és a királykisasszonyka szíve egyre hevesebben leste a kaput. Jöttek is ott a kérők hosszú tömött sorba, hullottak a fejek egyre-másra a porba. Nem is mert a királyfi nekiindulni soha az életbe. Maradt az ablakba és szomorúan élt, amíg  meg nem halt, mint a királylány.

6.

    Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Ennek a királynak volt egy gyönyörű lánya. A lány lassan eladó sorba cseperedett, a király szíve pedig megkeseredett. A királynét már rég a föld alá tette, ha most a lányát is férjhez adja, kit fog ő szeretni. Ki fogja őt szeretni? Befogad a várába valakit, aki majd letúrja a trónról? Azt már nem. Tudósokat, boszorkákat és vajákosokat hívott, hogy tegyék őt hosszú életűvé. Olvasták is rá a varázstudók a bűvös szavakat és vitték a hátsó ajtón a szebbnél-szebb javakat. Míg mind király mind lánya koldusbotra jutva, szomorúan éltek míg el nem hunytak.


7.

    Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Ennek a királynak volt egy gyönyörű lánya. Mikor a leány felnőtt és egyre többet szólt bele az uralkodásba a király úgy döntött férjhez adja.  Ki is doboltatta, hogy aki 1 éjszakát kibír a lányával, ahhoz menten hozzá is adja. Jöttek a kérők sokan, de az okos, művelt, öntudatos, sikerorientált, profitmaximalista királylány mellett egy órát nem sokat, annyit se bírtak. Egy napon aztán megjött a szegény ember legszegényebb fia. Beengedték a szobába és csodák csodája reggel magától mosolyogva, nyújtózva lépett ki fiú s leány. Lett is nagy rivalgás és lakodalom. Az ifjú pár asztalánál a király és lánya boldog volt, a szegénylegény meg süket.

8.

    Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Ennek a királynak volt egy gyönyörű lánya. A lány eladósorba került, igen szeretett volna férjhez menni, de apjának egyik jelölt sem tetszett. Ennek görbe a lába, ennek nagy a füle, ez szegényebb, mint nálunk az erdei remeték, ennek csak fél szeme van – ez speciel a lánynak sem tetszett – röpködtek a kifogások. Addig-addig folyt ez így, míg a királyság és a szomszéd királyságok összes férfija el nem vonult a király előtt. Megfelelő párra azonban így se leltek. A királylány írt egy letehetetlen könyvet A szülői zsarnokság avagy féltő gondoskodás címmel, ami bestseller lett. S ő lett a történelem első sikeres szingli írónője.


10.

    Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Ennek a királynak volt egy gyönyörű lánya. A leány szépen felcseperedett és ideje volt párt keresni néki. A király kidoboltatta, hogy aki szívből megnevetteti a lányát az megkapja a kezét. Jöttek is sorba a próbálkozók, de a legjobbakon is csak gúnyosan mosolygott a leány. Az egyik hercegnek örök időkre a szívébe égett az a gúnyos arc, ami legjobb geggjeit kísérte. Már három hónapja érkeztek egymás után a kérők, s a lány is olyan fáradt volt, hogy már ki sem gúnyolta őket, csak fásultan intett, el vele. Míg egyszer be nem lépett az erdész fia, aki aznap elkísérte apját az erdőbe, s ott két rókakölyköt találtak. Amint a leány meglátta a két kölyköt a fiúval azonnal hangosan felnevetett. Lett is nagy öröm a királyi palotában. Azonnal elkezdték előkészíteni a lakodalmat. Együtt örült az egész birodalom. A vacsora végén a régi s az új király együtt köszöntötte poharával a népet. Ki is itták fenékig, de a két pohár mellé az új király feje is koppant, a padlón. Küldtek azonnal a vajákosért, de már semmit sem ért. Senki sem tudta, hogy hol s mikor került a keserű pirula a pohárba, de azt beszélik, nem hallották soha többet nevetni a királylányt. 

Még kába voltam a kelő nap első sugaraitól. Várt rám egy zsúfolt nap a munkahelyemen. Még a busz is korábban jött, mint szokott, épphogy sikerült elérnem. Természetesen a kedvenc helyem már foglalt volt. Épp azon tűnődtem van-e olyan hely, ahol kellemesebb lenne, mint ablaknak vetett háttal állni végig a következő tíz percet, mikor megláttam. A busz hátsó részében ült egyedül egy kétszemélyes széken. Olvasott. A szeme gyors, apró ugrásokkal haladt sorról sorra. Gyönyörű volt. Talán nem is lehetett volna szebb, mint ott, akkor, egy fáradt reggelen, egy nehéz nap előtt, egy ájult alvásban töltött éjjel után.
Egy percre talán még lélegezni is elfelejtettem. Magas lehetett. Hosszú lábait kecses vonalú hasított bőr csizma választotta el a földtől. A barna télikabáttal együtt olyan volt, mint egy apró, félénk őz. Valami földöntúli báj sugárzott róla. Halász Juditra emlékeztetett. A kerek arca, a kedves mosolya miatt. Arra gondoltam, hogy ő is élhet-halhat a gyerekekért. Lehetne ő a gyermekeim anyja. Boldog nevetős gyerekévekkel, erős, határozott, magabiztos felnőtt férfikorral ajándékozhatná meg a fiam. Lehet, hogy tévedek. Inkább olyan lehet ő, mint Nemes Nagy Ágnes. Mesélő-költő. Ülnénk a foteljeinkben a kandalló előtt és hosszakat vitatkoznánk, évente váltogatva, hogy melyikünk szentimentálisabb. Máskor meg hallgatnánk nagyokat a verandán a hosszú nyári estéken. És ahogy ránéztem már láttam, hogy tévedek. Csak olyan lehet, mint Marie Curie. A gondolkodása csupa tűz. Eleven szellem. Követhetetlenül kusza gondolatmenetek, megsejtett végtelenek. Talán lehetnék én a Watsonja, aki csöndben, jegyzetelve botladozik nyomában. És ahogy lapozott, újra beláttam, hogy tévedek.
Nem lehet másmilyen, csak, mint Meg Ryan. Ilyen lágyan és kecsesen csak ő mozdulhat. Szinte láttam magam előtt, hogy hogyan bújunk el ketten a világ előtt. Hogy nem étterembe járunk, hanem a nappalit rendeztetjük át, és jönnek szakácsok, pincérek és zenekar, és mi hajnalig keringőzünk, míg fáradtan el nem álmodunk.

Pár perc alatt olyan kíváncsi lettem Rá, mint a gyermek a világra. Tudnom kell, hogy ki ő és milyen? Át kell élnem vele legalább egy életet, hogy rájöjjek, ki az a rejtélyes idegen, aki egy pillanat alatt belépett az életembe és nem hagy szabadulni? Milyen törékeny lehet. Milyen érzékeny és halk. Mint egy Chopin keringő. Törékeny és bájos. Puha, mint a szörme. Milyen okos és művelt. Vajon mit olvashat? Mi illő egy ilyen nőhöz? Melyik írógéniusz szülhetett olyan művet, amely méltó arra, hogy ezek a kezek
tartsák? Milyen gondolatok vívták ki azt az érdemet, hogy elérhetik elméjét? Melyik nyomda milyen betűje lehet annyira szép, hogy szemei illethetik? Mi lehet ennyire tökéletes? Megfejthetetlen.

Aztán - talán megérezhette, hogy nézem - feltekintett. Azonnal értelmet nyert minden. Világos lett és tiszta. Belenéztem az arcába és egy aprót biccentettem. Hát persze. Azért volt oly ismerős, mert évek óta ismerem. Őt. Jázmint. A térről...