Hallgass! Látod az asztalon a bor kibontva vár.
Árnyak terülnek szét az alkonyi szobában
fehér asztalodon bársony terítő a por.
Tölts egy pohárral a szomjazó léleknek.
Gigád nyeldeklő hangját visszazengi a fáradt test.
Engedd szabadon a véres képzeletet,
béklyói nélkül hadd süvöltsön végig az ég alatt.
A híd alatt már vár rá a félszemű félelem,
reszkető izmait reszkető inakra cseréli úgyis.
Nem sajnál senki. Mind hitetlen, beteg emberek vagyunk,
kik vággyal égnek, hogy egyszer állattá lehessenek.
Lehajtott fejed fölött árnyékot vet az emberiség történelme;
vérrel, ondóval, kiontott nedvekkel írták, hogy ne olvassák.
Hűvös kezét tarkódra engedi, de még nem sújt le.
A tavaszi szél alatt a nárciszok együtt hajladoznak
rábólintva minden egyszerű igazságra.
Néztél már napba nyári délután,
csak hogy szemeid előtt ott lásd
az aranyló gyűrűket haldokló receptoraid sírköveit?
- Gyere be!
- De hisz' még oly korán van!
- Pedig milyen régen várlak már...
A boldogság otthonában tengerre néz az ablak
és fehér homok simul a talpad alá.
Az én ablakim tűzfalra néznek és
lábam alatt nyálkás reccsenéssel csigák haldokolnak.
Köpenyűk utolsó levegőjével szívják magukba
lábam szagát.
Hallod? Valaki ma megint nem szólt senkihez
üvöltő csendjét elnyomta a suttogók orkánja.
Cssst. Odanézz! A száraz ágakon cinkék játszanak.
Mögöttük pedig már látszik a tavasz.
Édes álmodasaim mind elűzted és éjszakáim
hasztalan ágymelegítéssé silányítottad.
Oldalamon felnyílik az emberiséggel egyidős seb
hogy újfent idegennyedzzen Téged.
A szabadságot bélyegek hátulján árulják,
meg sikátorokban és vaskos bankbetétekben.
A gyermekek láncot formálnak magukból,
gyermekláncot. De füvet nem.
Skizofrén könyveim a polcon sorban állva
rám olvassák gerincükbe vésett címeik,
agyam míg bírta, birkózott velük, de megcsömörlött
tarkóm távoli zugába húzódott és halkan nyüszít.
Álmaim néha rám köszönnek az asztalnál,
mielőtt egy feketét rendelnének. Leülnek ott szemben,
kanalukkal keverve a csészét és szemüket rám szegezik.
A kanál hegye alatt úgy sír a porcelán csésze, mint
sírtam én is a kábel suhogása alatt gyerekként.
Néznek, és kevernek, míg felborul a csésze, a kávé kifolyik
és mindent belep a ragadós, sűrű édes lé.
Életem mind belesüpped, minden mit szeretek
kapkodva süllyed és sikolt, haldoklik fuldokolva.
Tanulj, dolgozz, gyarapodj, szülj gyereket és ronts el még egy életet.
