Barátaim és egyéb balgaságok

Ott vagyok megint, ahol mindig. Mikor nem tudom megmondani a miértet, csak érzem mindenhonnan a felém áradó napi gyűlöletet. Azt, hogy nem csinálok semmit sem máshogy, mint ahogy tettem 1 hónapja, kettő vagy hat. Csak most nem jó. Nem jó, mert én csinálom. Ha nem én csinálnám, akkor nem lenne baj vele. Amikor pária vagyok. Mert én vagyok. Nem tudom, hogy miért van ez. Az agyam egy része folyamatosan üvölti, hogy ez hülyeség. De az összes receptorom még is jelzi, hogy megint el kéne tűnnöm, mert árad felém a gyűlölet. Voltam itt is jó. Voltam az, aki a megoldást adja. Akit hajtani lehet. Aki visz magával mindenkit. Akkor valamiért jó volt. Én most sem vettem észre, hogy mi változott. Csak azt tudom, hogy már megint menni kell innen, mert valakit zavarok. Akiről azt hiszem, hogy erősebb nálam. Tudom, hogy nem így van. De nem akarok harcolni. Mert gyáva vagyok a konfliktushoz. Vagy mert okosabb vagyok annál, hogy harcoljak. Nem tudom. Csak azt tudom, hogy nem fogok harcolni. Mert felesleges. Objektív indokoknak szubjektív vitában nincs helyük. Utálni könnyű. Engem különösen. Indok se kell rá. Elég rám nézni...