Barátaim és egyéb balgaságok

Mikor vagyok boldog? Majdnem minden nap. Jó, tudom, ez jól hangzik, de az igazság mégis az, hogy bár szinte minden nap, de minden nap csak egy nagyon kicsit. Mikor végzek a munkával, felszállok a biciklimre és elindulok. Nem a sebesség miatt és nem is a zene miatt, ami a fülemben szól. Egyik sem vidámít már rég. De utazás közben, amikor csak tehetem olyan közel haladok a fákhoz, hogy megérinthessem őket. Minden egyes ágat egy kicsit. Óvatosan, nehogy bántsam őket. Igyekszem csak egy kicsit megcirógatni őket. Épp csak ujjheggyel. Leveleket, ágakat vagy csak a törzset. És közben azt képzelem, hogy örülnek neki. Hogy már várnak, mikor érkezem és mikor kapnak egy érintést. Nem mondanak semmit, nem tesznek semmit, talán nem is akarják ők sem, hogy hozzájuk érjek. Talán ez is csak egy illúzió, mint minden más. De ez az enyém. És talán tényleg nem zavarja őket. Remélem.