Megkaptam megint. Arcból arcba, szemtől pofába. Lehet ennek örülni. Nem kétlem én. Másnak. Nekem csak elegem van belőle. Mi az hogy értékes ember vagy? Mitől? Kinek? Miért? Én akartam és lettem, vagy csak történt velem? És ha már így van, akkor én most örüljek? Nekem ettől miért jobb? Nem fog annyira kínozni a holnap és a tegnap kérdése? Vagy rájövök arra, hogy miért vagyok itt és mit kéne csinálni, hogy ne járjon folyton egyhelyben az agyam? Vagy lehet, hogy akkor már nem is lennék értékes ember? Nem tudom. Csak azt, hogy neked segíthetek. Könnyedén. Porciózz ki és adj el. Miért rostokoljak valahol mélyen benned? Vegyél elő, porolj le és adj el. Kilóra. Úgy biztos jobban jársz. Bár egyben is érétkes vagyok. Aztán vegyél rajtam házat, kocsit, bundát. Meg legót a gyereknek, hogy örüljön. Úgyis karácsony van…