Csend vagyok.
Arcomon hordom és
magamba zárom vele
az örjöngő tébolyt.
Kinn május van és a parton
renyhe nyár henyél.
Benn én vagyok és arcom
nyálfoltot hagy a kanapén.
Hallgatok. Hallgatom azt
amit elém szórnak mások.
A csendjüket, olcsó boldogságuk,
hidegen jajduló sírásuk.
Gondolataik felemelem, értőn
rájuk hümmögök: Érdekes.
Hallgatok akkor is, ha szólnék - nincs kihez
Hallgatok, nyújtani ezt tudom;
és minden éjszakát.
Át egész a másnap reggelig.
Erkélyemen könyöklöm,
cigim füstjén át nézem,
a hajnal kócos napsugarát
és némán remélem csak
hogy az új nap mégsem jön el.
