Tekintsük ezt mai eszmeátmozgatásunk origójának. Régi bölcs mondása, fogadjuk el. Nem is esik nehezünkre, hiszen még érezzük is az igazát. Jó messziről. Lelki szemeinkkel szinte látjuk a kis fehér lélekvesztőt a széllel barázdált tengeren hánykolódni, s annak utasát, aki bárhogy nézzen is ki, mi vagyunk. Látjuk az arcunkon a tanácstalanságot, a kétségbeesést. Tekintsünk el kicsit a tisztelettől és nyúljunk hozzá Seneca bitekbe vésett szavaihoz. Fűzzük tovább a gondolatot. Ha valóban, ahogy érezzük semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, milyen kikötőbe tart, akkor mennyivel szerencsésebb az, aki tudja, hogy hová tart. Neki van egy kedvező szele. Egy. Nem vagyok egy tengerész alkat, azért számomra végtelen sok különböző szél van. És ebből egy egész szél is jó. Most döntsük el, hogy ez jobb vagy rosszabb, mint az előző eset. Legyen ez házi feladat. Én azonban még itt sem álltam meg, egy lépéssel tovább mentem. Méghozzá kelet felé. /Feltehetően igen szerencsés vagyok, hogy tudtam merre akarok menni és volt hozzá szelem./ És abba gondoltam bele, hogy végül is aki nem tudja, hogy melyik kikötőbe tart, és nem is érdekli, annak minden szél megfelelő…