Teremtettem pedig a hatodik napon. És Isten minden állata között ott álltam magamban. Én voltam az egység. Az oszthatatlan. Az uralkodó ős erő. Enyém volt minden az ég alatt. Emelt fővel, büszkén jártam nap mint nap a Földön. Így találtam rá a fára, melynek oly kívánatos volt gyümölcse. Szakítottam róla, így jutott részemül az értelem. És lettem a kétség. Ember és tudat. Nem tudtam már uralkodni semmin, mert döntésim mind kétségbe vonta az értelem. Minden tettemben az okot kerestem. A mozgatót, ami a jó felé mozdít. Így vesztettem el Istent. És vele a paradicsomot. Kietlen sivár lett a Föld. Zöldje kifakult, fénye megkopott. És én bolyongtam útjain végtelen. Mígnem találkoztam a Nővel. És érzés horgadt bennem. És lettem így én a szent háromság. Ember, értelem, érzés. És azóta vagyok nyugodt és bölcs. Csendes és erős. Szilárd, mint a szikla. Vállamon nyugszik a világ minden súlya és én hordozom mosolyogva.