Kisasszony lettél. Bizony. El se hitted volna tán, hogy ez megeshet. Badarság is, valóban. De hadd mondjam el, hogy volt. Péntek volt és a márciusi nap már olyan szépen melegítette a tereket, hogy az embernek fütyölve volt kedve járni és a népek jól megnézték, megvitatták, megvették és titkon kicsit csodálták is. A hotelemtől nem messze van az a kis kifőzde, ismered jó, amit úgy szeretek. Még úgy is, hogy nemrégiben szélnek eresztették a már-már barátimnak tartott személyzetet. Hozzájuk siettem délben, valami bolond ausztrál nótát fütyörészve. Ahogy nyitottam az ajtót rögvest rám néztek és elnézésem kérték:
- Elnézést, de a hátsó traktusban ma zárt körű rendezvényt tartunk, így arra ma nem lehet...
- Semmi baj, akkor ma benn eszem.
- Ma egyedül?
- Ahogyan általában...
- De hát a kisasszony...
- A kisasszony ritka vendég volt.
S a felszolgáló lány úgy megilletődött, megzavarodott, hogy elköszönésig végig úgy beszélt velem, mintha nem magam lennék. S én mosolyogva elindultam, hogy még egy fagylaltot szerezzek magamnak, de félúton lemondtam róla és az ausztrál nótát tovább fütyölve elindultam újra dolgozni.
