Barátaim és egyéb balgaságok

Időről időre megtalálnak emberek szavakkal. Régiek, újak. Mondanak nekem sok mindent és várják, hogy én is mondjak nekik mindenfélét. Na, ennek így nincs értelme. Illetve talán mégis, maga a mondat értelmes, de mégsem érthető, hogy mit is akarok vele mondani. Ami azért lehet, amiért ez a bejegyzés is született.
Valahol, valamikor a legtöbb emberben a közelemben kialakul az a tévképzet, hogy annak amit összehordok értelme van. Hogy vannak saját gondolataim és látok a dolgok között összefüggéseket, amiket meg is tudok szavakkal formálni. Nem tudom miért tévednek ekkorát. Egyik nyílvánvaló oka, hogy nem látják azt az ős káoszt, ami bennem lakik. Nem mennek haza időről-időre arra az ordító csendre a fejemben, amivel nem lehet együtt élni. Nem látják azt a kavargó káoszt,amivel minden reggel kezdődik. Szinte minden hajnalban van egy boldog pillanat, amikor felébredek, épp csak egy fél pillanatra és csend van. Nyugodt, puha, egyenletes csend. Alszik a világ és a hangok a fejemben. Ekkor megnyugszom én is és visszaalszom. A következő pillanatban már reggel ébredek. Többnyire ugyanarra a maró gúnnyal hozzám szóló hangra. Ő az, aki a legtöbbet beszél hozzám. Ő mondja el azokat a dolgokat, amiket mások nem mondanak el rólam. Ő adja a hangot az ismerősök arcához. Őt szeretem a legkevésbé. Valahol mélyen mégis szeretem, mert őszinte. Mellette legtöbbet egy halk és naív gyermekhang szól hozzám. Csendben, néha szinte sírva. Ő mondja el mindig a reményt. Ő mondja el azt, ami szép. Ő mondana mesét is, de elnyomják és a hangja nem töri át a zűrzavart. Van, hogy kétségbeesetten próbálom kivenni a szavait, de nem futja már, látom az időből. A tömény tűz eléget. A többi hang már ritkább vendég. Vannak akiket szeretek. A bölcsesség szavát. Bár ő hamis. Valaha élt emberek szavainak mardékait visszhangozza nekem. Úgy ahogy megmaradt benne. Pontatlanul, törve, torzan. Minden megnyilvánulása mélynek és igaznak tűnik. Mégis üresség van mögötte. Az őrület szavát. Visszafoghatatlan ős erővel ordít fel időnként. Felborít mindent és elhomályosítja a világot teljesen. Ha megszólal, még annyira sem tudok gondolkodni, mint előtte. A levitézlett, részeges, múltba révedő tévedő hangját. Vele mindig jó időt tölteni. Jobbára hallgat, néha elmúlt korok féligazságait böffenti fel gyomrából két korty között. Ezeken aztán nagyot hallgatunk. Szentimentális. Így szeretem őt. Velük és más, ritkább hangokkal élek együtt. Ők beszélnek helyettem, mert nekem nincs semmit mondanom. Van egy világ, amiben létezem. Egymástól függetlenül. Van egy része a világnak, amit kitöltök, mint egy üres doboz. Határa van és a helyet is foglalja, de értelme nincsen. Semmit nem tudok a világról. Emberekkel van tele. Róluk még ennyit sem tudok. Nincs ismeretem a mozgatókról. Nem tudom hogyan is miért működnek. Mit miért csinálnak. Nem tudok semmit magamról és rólatok sem. Azt hiszem én is hibáztam, mikor, ha jöttetek, a kérdésekre próbáltam választ adni. Azt hiszem csak arra volt szükségetek, hogy letehessétek a terheket, amit visztek. Belesírni, kiáltani, hányni mindent egy üres dobozba, amit vinni magatokkal nem akartok. És ti cserébe, mint visszhangot megkaptátok a hangok kusza katyvaszát, amiben elkeseredett pillanatokban választ kerestetek. Vagy megnyugvást. Vagy csak értelmet. De egyik sem volt benne. De mivel ehhez nem vagytok szokva, hát kerestétek benne. Látom, hogyan próbáltok jelentést adni annak, amit visszakaptatok mindarra, amit mondtatok. És látom, hogy nem akarjátok elhinni, hogy nincs ott. Amit hallotok, az üres csenden visszaverődő hangotok. Sajátok magatok halljátok messziről, mélyről, torzan. Elmondtam sokaknak sokszor átkozódva, hogy nem kerestek, csak ha kellek. Látjátok feleim? Hát itt a válaszotok. Ezért ne keressétek a szavak mögött az értelmet, hisz ember sincs mögötte. Ha lenne, akkor lenne kit keresni. Lenne kit meglátni, meglátogatni. Maradjunk inkább ennyiben. Ha fájtok és szeretnétek valamit beleüvölteni a tájba, tegyétek meg. Ordítsatok, de ne várjátok többet a visszhangot. Tihanyt beípetették, a dobzban pedig már túl sok a hang. A visszhang elhallgat.
Hogy ne hagyjak hátra semmit lezáratlan. Mindenre amit Nektek mondtam vagy amiről azt hittétek, hogy mondtam mint szemfedőt húzzátok rá ezt a pár sort, amit olyan írt, aki tényleg tud valamit:

It's not what i meant - so can you forgive it
Just came out wrong
I'm taking it back
Forget what i said

Sincerely,
POS