Vannak mindig azok a gondolatok, tettek, amiket mások mintha tőlem vennének el. Vagy át. Régóta figyelek rá, hogy ne adjam, ne tukmáljam, ne is mutassam őket. Rejtem mind, mintha kincsek lennének, pedig egyike sem más, mint rozsdás vasdarab. Mégis időről-időre jönnek mások és elveszik tőlem. Persze csak kölcsön. Megnézik, elveszik, kipróbálják és rájönnek, hogy bizony ezt már ismerik, próbálták és nem jó. Értéktelen kacat. És szerencsére visszaadják. És én csak reménykedve ülök, hogy többször már nem veszik el. Nem próbálják ki. Ezzel védve Őket, mint John Coffey.
Tartozás
2015.01.12. 15:19 rattacha
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://rattacha.blog.hu/api/trackback/id/tr87065063
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
