Csókolom! Mi újság a ködös Albionban? Rég hallottam már rólad. Itt minden a régi. Régi emberek hajtogatják régi mondandójuk. Régi emberek a régi szövegekre régi válaszaikat szajkózzák. Régi butaság tenyészik az arcokon. Még a virágok is régiek amik mostanában egyre gyakrabban ütik fel fejüket kertekben és a népnek érdemtelenül kialakított tereken. Minden reggel emberek indulnak jobbra vagy balra. Végzik a mindennapi munkát várva, hogy végre hazainduljanak és az egyszemű varázsló álomba duruzsulja őket. Közben sóhajtoznak és vágyják a több pénzt, hosszabb életet. És gyanúsan méregetnek mindenkit, aki mosolyog. Elhúzódnak a segítő kezektől és még szorosabban, görcsösebben szorítják kopott táskáikat. Szinte a házfalakra feltapadva sietnek haza. Barna kabátjuk valami furcsa látomosszerű alakká válik a szürke falak előtt. Csak otthon érzik maguk biztonságban. Ahol a nappali csalóka melegéből, téves biztonságból lehet másokat figyelni, hogy milyen hülyék. Itt minden a régi. Nagyon régi. Tisztelet és hódolat illeti a pénzt. Hatalmas, csillogó templomok emelkednek mindenhol. Modern, könnyű szerkezetű templomok. Hatalmas kirakatokkal. És a nép özönlik és ünnepel. És gratulálnak egymásnak, ha valaki igazán nagyot áldoz a modern oltárakon és versenyeznek egymással és ölre és ölésre mennek egymással, nehogy lemaradjanak a nagy népi versenyben. És mindíg, mindenhol szól a zene. A boltokban, az autókban, otthon a TV, a rádió. Rettegnek a csendtől. A csend rémísztő mert visszhangzik benne a csend. A gondolatok jutnának szóhoz, de nincsen már sehol semmi. Csak a csend.
Valahol mélyen az agyakban még kell létezni egy sikátornak, ahol rég kidobott eszmék és álmok áznak és rothadnak. De arra senki sem jár. Ott nincs diszkont, nincs outlet, helló kitty, rózsaszín fodros kismacska. Ott csak tégla van. Kerítés. Fából, szöggel. Nincs LCD TV és taco chips. Lenne helyette még kifestő és friss zserbó. De a sikátorokban maradt nagymamák már nincs kinek süssenek. Az unokák nem járnak semerre. Messze van a playstationtől. A konnektortól 3m. Nem több. Ennyi a mozgástér. Labdát senki nem pattogtat már a régi pályán, de bárki bezsákol a Knicks ellen. Hát ez van itt velem. Semmi több.
Tudom, hogy mehetnék én is. De ott sem lenne más. De lehet, hogy tévedek. Hogy tényleg igazak a hírek. Hogy ott már más. Hogy ott már rogy össze ez a furcsa, beteges gondolkodás. De mit tegyek. "Nekem itt van dolgom. Nekem itt vannak álmaim."
